-együttműködésen alapuló tevékenységek gyűjteménye

2019. november 16., szombat

Vendégek a Kuckóban :)



Rendhagyó foglalkozásunk volt a héten. Hajdúszoboszlóról látogattak meg bennünket az óvó nénik, dajka nénik. Négyen a kézműves kuckó foglalkozására voltak kíváncsiak. Én úgy gondoltam, akkor szintén rendhagyó módon... a csoportomból beviszek a foglalkozásra egy 3 éves kisfiút is. Bár tudtam, hogy az együttműködés nem igazán várható el tőle, de a kavicsokból nagyon kreatívan épít síkban. A lányok próbálták rávenni, hogy ne rontsa el, amit már alkotott, de ő mindig mást akart. A lényeg, hogy nagyon jól érezte magát köztünk :)

A másik asztalnál már a kuckó tagjai alkottak kooperatívan, additív feladattal. Egy virág 4 felé osztva, tehát mindenki  csak egy negyed virágot színezett. Mondtam, hogy ha kedvük van, megbeszélhetik a színeket és mintát, de ha egyénileg készítik, akkor is csodaszép lesz a végeredmény. Az eszközöket, technikát már ismerték. Színezés után, vagy előtte a vizuális kommunkikáció eszközeivel (pont, vonal, folt) díszítettünk. CSODAVIRÁGUNK:


Bárki, bármilyen ötlettel ezt a sablont továbbfejlesztheti. Pl húsvéti tojás, karácsonyfa.
https://hu.pinterest.com/gudasztunde/addit%C3%ADv-sablonok/ - erre a linkre kattintva letölthető néhány sablon, amit a pinterestről gyűjtöttem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszöntelek! Ha bármi kérdésed, hozzászólásod van, itt megteheted.